„Lépjünk olajra”

Pinczés Marianna a Grapoila márka megalkotója, a Coninvest új ügyfele; eszközeik mosogatására is a mi megoldásaink közül választott.

A Grapiola számára, úgy tűnik, nincs kompromisszum abban a tekintetben, hogy valami vagy 100%-osan természetes és tiszta, vagy semmilyen. Ez igaz a Grapoila termékek gyártására, az alapanyagokra, a filozófiára és a kész termékek minőségére is egyaránt. Honnan ered ez az elszántság? Hogyan indult a Grapoila? Milyen élmény hívta életre?

Az egész egy főiskolai projekttel kezdődött, a csoporttársaimmal azt a feladatot kaptuk, hogy készítsük el egy képzeletbeli cég egyéves marketingstratégiáját. A brainstormingból a szőlőmagolaj került ki győztesen, a témaválasztást és a kidolgozást szerencsére a tanáraink is értékelték és egy ötössel jutalmazták. Engem viszont ezután sem hagyott nyugodni a gondolat, az elmélet után már a gyakorlati megvalósításon, pontosabban egy vállalkozás beindításán járt az eszem. Mindehhez egy életbiztosításból felszabadult összeg jelentette a kezdő tőkét, a bátorság pedig minden bizonnyal apai örökség. Apukám évtizedek óta egyéni vállalkozó, a cége vegyipari automatizálással foglalkozik ‒ többek között bioetanol üzemek villamosipari berendezéseit tervezik ‒ tehát ott volt előttem mindvégig a követendő példa. Az viszont már a véletlen műve, hogy egy biodízel-préselésre fejlesztett kisebb csigás présgép megrendelője visszalépett, így a gép a nyakukon maradt. Ezt fejlesztettük tovább, alakítottuk át szőlőmag préselésére, ami kemény diónak bizonyult, a próbálkozások során rengeteg hajtóművet eltörtünk és az alkatrészek extrém kopásával is meg kellett küzdeni. Szerencsére sikerült egy olyan konstrukciót kikísérleteznünk, mely a kemény magok esetében – homoktövis, máriatövis, szőlőmag stb. – is nagyon jó kihozatali értékeket produkál, ezáltal egyedülálló az országban. Jelenleg már 18-féle olajat préselünk, és számos egyéb terméket – gluténmentes liszteket, magkrémeket, gourmet mustárszószokat, natúrkozmetikumokat állítunk elő a zerowaste technológia jegyében.

Miért különlegesek ezek az olajok?

Az olajok táplálkozástudományi szempontból a zsírok közé sorolandók. A biológia, kémia és az orvostudomány fejlődésével az utóbbi évtizedekben a szakemberek rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos szerepet játszik egészségünk megőrzésében az egészséges táplálkozás. Ez ma már mindenkinek evidens. De hogy mi számít egészségesnek, az már nem annyira. A zsírokat általában egy kalap alá sorolják az olajokkal, és dietetikai szempontból nem kívánatos tápanyagokká nyilvánítják. Viszont a zsírok közül igazából a telített zsírsavakat kellene visszaszorítani az ételeinkből, a növényi olajokban nagy mennyiségben előforduló, többszörösen telítetlen zsírsavak (pl. esszenciális zsírsavak) fogyasztása kifejezetten ajánlott. A hidegen sajtolt olajok zsírsavösszetételére az jellemző, hogy többségében telítetlen zsírsavakból állnak, ezen kívül E-vitaminban is gazdagok. Vannak olyan hidegen sajtolt olajok, melyek E-vitamin-tartalma olyan magas, hogy már igen kis mennyiséggel is fedezhetjük a napi szükségletet belőle. A hidegen sajtolt olajoknak az ízhatásuk is különleges, visszatükrözi az alapanyag eredeti ízét, ezért gasztronómiai élményként (salátaolajként vagy ízesítőként fogyasztva) is jelentősek, némelyekben még süthetünk is! Tehát egészségesek és finomak.

Az elmúlt években a „zerowaste”-ről szerencsére egyre többet olvasunk, hallunk, a fogalom kezd beépülni a mindennapjainkba. Hol tartunk ebben más országokhoz képest?

Van egy kb. 15-20 éves lemaradásunk ezen a téren, ami abból is látszik, hogy a zerowaste fogalma gyakorlatilag napjainkban kezd begyűrűzni a köztudatba. A Grapoila esetében azonban már a cég megalapításakor, több mint 10 évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy ebben a szellemben szeretnék tevékenykedni, így nem kellett környezetbarát üzemre átállnunk menet közben, hanem már eleve mindent úgy alakítottunk ki, hogy egyáltalán ne termeljünk hulladékot. A zerowaste koncepció gyakorlatilag már az alapanyag beszerzésénél megjelenik, hiszen első termékünk, a szőlőmagolaj alapanyaga borászatok kidobásra ítélt mellékterméke volt. Ebből mi egy rendkívül egészséges, tápanyagokban gazdag hidegen sajtolt olajat állítottunk elő, gyakorlatilag kincset nyertünk a hulladékból. De nem álltunk meg az olajsajtolásnál, hiszen menet közben olyan melléktermékek keletkeztek (pl. olajiszap, pellet), melyek újabb termékcsoportok számára szolgáltattak kiváló minőségű alapanyagot. A hidegen sajtolt olajok alján leülepedő, telítetlen zsírsavakban, vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag olajiszapból kozmetikai iszapokat és gourmet élelmiszereket – magkrémeket, mustárszószokat – állítunk elő, a présgépből előkígyózó pelletből (olajsajtolás után visszamaradó, tápanyag- és rostdús szárazanyag) pedig gluténmentes magliszteket őrölünk és állati takarmányokat készítünk. Termékfejlesztéseink mind arra irányulnak, hogy sokrétűen hasznosíthassuk az olajgyártás mellék- és végtermékeit. Ami pedig sem alapanyagként, sem takarmányként, sem komposztként nem állja meg a helyét, az a biomassza kazánba kerül, mely a magszárító és az üzem fűtéséről gondoskodik. Amúgy biomassza kazánunk is saját fejlesztésű és az a különlegessége, hogy akár 50%-os nedvességtartalmú fűtőanyaggal is megbirkózik.

Véleményed szerint mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy ez a szemlélet mindenkinek természetessé váljon?

Igyekszünk jó példával elöl járni, és fontos szerepe van ebben az edukációnak is, ezért ahol csak tudunk, beszélünk róla, népszerűsítjük a zerowaste technológiát. Szerencsére hazánkban is születőben van egy olyan egészségtudatos fogyasztói réteg, akik számára a környezetvédelem is evidens, ezért fogyasztói szokásaikat, vásárlásaikat is ehhez igazítják. Kifejezetten keresik a természetes összetevőket, értékelik a környezetbarát csomagolási megoldásokat.

Elképesztő, hogy még ma is rengeteg borászat esetében hulladéknak számít a szőlőtörköly, ez a kincset érő, olajat rejtő mag. Hogyan jut el hozzátok mégis az egyes termelőktől?

Az utóbbi években rengeteg hazai és nemzetközi rendezvényen vettünk részt, és személyes kapcsolatba kerültünk számos termelővel, beszállítóval. Természetesen arra is van példa, hogy közvetlenül keresnek meg bennünket, és ha az alapanyag megfelel a szigorú, minőségi elvárásainknak, akkor kezdetét veheti az együttműködés. Szerencsére ma már az sem jelent gondot, hogy bio alapanyagokat, például bio szőlőtörkölyt szerezzünk be a hazai piacról.

Mi alapján válogattok, melyik szőlőmag felel meg a Grapoila minőségnek?

Minőségi terméket csak minőségi alapanyagból lehet előállítani, ezt már a kezdetek megtanították. A jó magolajhoz illatos, jó ízű, tiszta és hibátlan magvakat kell beszerezni. A beérkező alapanyag bevizsgálásra kerül, laboratóriumi elemzéseknek vetjük alá, majd az eredmények felhasználásával megállapítjuk a tisztaságot, a várható kihozatalt és a minőséget. Ezután kezdődhet a sajtolás, majd a kóstolás. Ha az ízzel is minden rendben – hiszen egyértelmű, hogy a vásárlónak ez számít leginkább – elkezdődhet a gyártás, szűrés és palackozás.

Annyira jó volt olvasni, hogy például egy kis szőlőmag, ami bekerül hozzátok, milyen természetesen tiszta folyamaton megy keresztül a hidegen sajtolás által, miközben mennyi hasznos tápanyag keletkezik minden egyes részéből, amit tovább hasznosítotok, így minden cseppjének, alkotóelemének megvan a maga feladata. Pl. A gépek letörlése során a kis olajfoltokból egy egész mosodát fűtenek, miután ezeket a törlőkendőket tisztán visszakapjátok. Ebben is teljesen egyedülálló a koncepció. Jól gondolom?

Igen, igyekszünk minden területen, minden problémára olyan megoldást találni, mely összeegyeztethető a környezetért felelős gondolkodásunkkal. A „zerowaste” gyártással csökkentjük ökológiai lábnyomunkat, ugyanakkor a költségeket is csökkentjük, hiszen nem keletkezik szemét, illetve veszélyes hulladék, melynek gondoskodnunk kéne az elszállításáról. Az üzem takarítására is igaz a környezettudatosság. A takarításhoz kompresszorral generált levegőt használunk. Az olajjal szennyeződött berendezések tisztításához egy cégtől törlőrongyokat bérlünk, melyeket rendszeres időközönként elszállítanak tőlünk, majd kinyerik belőlük az olajat ‒ ezzel fűtik a mosodájukat ‒, és kimosva, kifertőtlenítve visszajuttatják azokat hozzánk. Ennek a körforgásnak köszönhetően a rongyok nem a szemetesben végzik, hanem újrahasznosítjuk azokat. Ilyen „apróságokkal” is sokat tehetünk a környezetünkért.

Nyilván az sem volt véletlen döntés, hogy az eszközeitek mosogatására is egy olyan gépet választottatok, ami szintén a „zerowaste” technológián alapul, kategóriájában a legtakarékosabb és garantálja a makulátlan tisztaságot. Melyik gép ez pontosan és milyen szempontokat vettetek még figyelembe az említetteken kívül?

Ez egy MEIKO 130.2 vizes bázisú feketeedény mosogatógép hővisszanyerő egységgel kiegészítve. Az ide vezető út nem volt egyszerű, mert az olajfoltok makacs szennyeződések, nem könnyű az eszközeinket tisztán tartani úgy, hogy közben az elsődleges szempont mégis a környezet maximális védelme. Mindemellett szintén fontos volt, hogy a munkatársak egészségére se legyen ártalmas az eszköz, valamint használata a lehető legkisebb közreműködést igényelje. Az egyre jobban szűkülő paletta megkönnyítette a döntést. A fenti kritériumokra a MEIKO egy telitalálat, hiszen amellett, hogy makulátlanul tisztává varázsolja az eszközeinket, maximálisan hatékony. Nem melegíti fel a kültéri levegőt, így a legnagyobb melegben is kellemes mellette dolgozni, ergonomikus és minden szempontból megfelel környezetvédő filozófiánknak is. Az energia visszanyerő modul az öblítésnél felszabaduló hő és pára lecsapatásával előmelegíti a tápvizet, csökkenti a párakibocsátást, ezáltal gyorsítja a száradást és javítja a helyiség klímáját. Az energiatakarékos készülék használatával a mosogatásra szánt idő lerövidül, hiszen az időigényes súrolás helyett percek alatt tiszta edényeket kapunk, így kollégáinknak több ideje jut más munkafolyamatokra.

Coninvest

A Coninvest a nagykonyhai berendezések szakértője. A legkorszerűbb konyhatechnológia, az energiatakarékos, és költséghatékony megoldások, és a professzionális ételkészítés minden tudásával felvértezve várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest a vendéglátóipar szakértői számára kínál professzionális megoldásokat. A tervezés és a kivitelezés során is ügyfeleink mellett állunk, szerviz szolgáltatásaink pedig hosszútávon is biztosítják a megfelelő működést.
A Coninvest a magas minőségű konyhatechnika mellett teszi le voksát. Vendéglátó egységek számára széles közületi bútor és design bútor választékot biztosítunk. Az értékesítés mellett mély szaktudással, tanácsadással, szerviz szolgáltatással várjuk ügyfeleinket.
A Coninvest minőségi élelmiszeripari felszerelés biztosításával foglalkozik vendéglátó egységek számára. Szakértőink számos ipari konyha, nagykonyha kialakításában segédkeztek már, a tervezés és a kivitelezés folyamata során is mély szakértelemmel járultak hozzá a projektek sikerességéhez. Keressen minket bátran!
Üzemi konyha, szálloda konyha vezetésével foglalkozik? A Coninvest segít a legkorszerűbb konyhatechnológia biztosításában! Az étterem felszerelésének beszerzéséhez, a legmegfelelőbb nagykonyhai berendezések megtalálásához nyújtunk segítő kezet. Keressen minket bizalommal!
A Coninvest a minőségi közétkeztetés biztosításához kínál szakértő segítséget. A tervezés folyamata során segít a nagykonyha számára a megfelelő rozsdamentes bútor kiválasztásában, az étterem számára pedig széles közületi bútor és design bútor választékot biztosít.

referenciák

Videók

Prospektusok

ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Szerviz hibabejelentő űrlap
BEJELENTŐ
HELYSZÍNI KAPCSOLATTARTÓ HA KÜLÖNBÖZŐ
Berendezés adatai

Ajánlatkérés

hírlevél feliratkozás

Számunkra az ember a legfontosabb. Ezen múlik közös jövőnk. Hírlevelünkben megosztjuk a legmodernebb, legzöldebb iparági híreket.